Tuesday, 12 February 2013

Csirkés-baconös wrap

Zé azt akarta, hogy a kebabostól hozzak ma kaját.Azt mondtam neki, csinálok én finomabbat, mint a kebabos. Hidegen is, melegen is finom ez a wrap ( tekercs) , viszonylag hamar készen van, millióféleképp variálható, ám a feltekerést nem árt picit gyakorolni :)


Hozzávalók: 
(7 tekercshez)

7 db tortillalap ( nálam bolti, de házilag is elkészíthető, a gugli számos találatot ad ki rá)
30 dkg csirkemell
15 dkg bacon
paradicsom
uborka
salátalevél apróra tépkedve
káposzta lereszelve
reszelt sajt
édes-csípős szósz ( sweet chilli sauce)


Elkészítés:
1. A csirkemellet apró kockákra vágjuk és kevés olajon a baconnel együtt lepirítjuk. Csak picit sózzuk, a bacon úgyis sós. Ha készen van kiszedjük egy tálba és néhány ek. édes-csípős szósszal elkeverjük és félretesszük, hogy összeérjenek az ízek.
2. Előkészítjük a többi hozzávalók: az uborkát apró kockákra vágjuk, a salátaleveleket kisebb darabokra tépkedjük, a káposztát és a sajtot lereszeljük, a paradicsomot felkockázzuk.
3. Készítsünk elő egy lapot, először tegyünk a közepére egy kis marék saláta-káposzta keveréket, majd pár kocka ubit és paradicsomot, kb. 1-2 ek.-nyit a csirkés keverékből és szórjuk meg reszelt sajttal. Következhet a feltekerés. Ehhez kell némi gyakorlat. Ha túl sok a cucc a tekercsben, akkor megreped a tészta, szétszakad és kifolyik belőle az összes töltelék.-Én is így jártam az elsővel. Ha túl kevés a töltelék, akkor meg nem lesznek szép kis duci tekercseink, hanem üreges lesz a közepük. 
4. Szóval a tekercs közepére halmoztunk mindent: a két oldalát behajtjuk, majd alulról felfelé elkezdjük feltekerni amilyen szorosra csak tudjuk. 
5. Félbevágjuk és egymás mellé illesztve a 2 fél tekercset  folpackba vagy alufóliába szorosan becsomagoljuk őket. 

Ehetjük hidegen is, de betehetjük pár percre a sütőbe is vagy a grillre.




2 comments:

  1. A kaját nem is kommentálom,mert az evidens,hogy isteni,de nagyon szépek a képek is,Szofikám!Ügyi vagy!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm Mohikám, igyekszem :)

      Delete