Magyaros rizottó-kolbásszal, lilahagymával,paradicsommal

 Nagyon szeretjük a rizottókat, most egy kicsit masszívabb, magyarosabb változatot készítettem. Ez volt az első, hogy paradicsomos alappal dolgoztam, isteni finom lett, ajánlom szeretettel.


Hozzávalók:
4 főre
1 szál ( 20 dkg) csemege Halász kolbász
1 fej lilahagyma
3 gerezd fokhagyma
35 dkg rizottó rizs ( Arborio-t használtam most)
10 dkg mirelit zöldborsó
40 dkg hámozott aprított paradicsom ( konzerv)-ebben most bazsalikom is volt
1 liter zöldségleves alaplé
só, bors

grana padano / parmezán sajt

Elkészítés:
1. Egy széles, magas falú lábasban lepirítjuk a felkarikázott kolbászt. Mikor kezd a zsírja kisülni, rádobjuk a vékony csíkokra vágott lilahagymát, 1-2 percig együtt pirítjuk őket, majd mehet hozzá a reszelt fokhagyma.
2. Ezután rászórjuk a rizst, 1-2 perc után pedig következhet a paradicsom.
3. Az alaplét merőkanalanként adagolva, időnként kevergetve, kis-közepes lángon főzzük a rizottót.
4. Félidőben beleszórjuk a zöldborsót is, kóstolás után ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, a vége felé pedig reszelünk bele némi parmezánt / grana padanot is.
5. Ha a rizs még nem puha és az alaplevünk már elfogyott, némi vízzel lehet még pótolni,nekem szükség volt még egy kis vízre. 
6. Ha megpuhult a rizs, pár percig állni hagyjuk, parmezán / grana padano forgáccsal megszórva tálaljuk. 

Ha tetszett, nézd meg a kedvenc rizottóimat is: sütőtökös, sárgarépás, csirkés-gombás!

Megjegyzések

  1. Imádom a rizottókat, nagy rajongója vagyok és a tied is nagyon nagyon tetszik! ;) :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése